Juhász Gyula: Magyar karácsony legendája
Irta: Posta Imre - Datum: 2017. December 24. 11:32:10
Mikor a Szenteste kapuját kitárja,
Indul a ködben a betlehemi árva,
Akit kitagadtak, akit megtagadtak,
Mikor földünkre a poklok leszakadtak.
Teljes hir
Mikor a Szenteste kapuját kitárja,
Indul a ködben a betlehemi árva,
Akit kitagadtak, akit megtagadtak,
Mikor földünkre a poklok leszakadtak.
Megindul a ködben, elindul az estben,
Mellette az angyal arany szárnya lebben.
Száll, suhan a gyermek, gyémánt csillagokra,
Gyémánt csillagokról földi, bús ormokra.
Odaszáll elõször, hol az éj sötétebb,
Feketébb a gond és hol a nyomor mélyebb,
Hol a tájnak minden kincsét elorozták,
Gyászos ormaidra, szegény Magyarország!
És megáll a Tátrán, melynek örökzöldje
Valaha elindult boldogan a völgybe,
Ment, mendegélt vígan az erdõ, a fenyves,
Karácsonyi dísznek magyar gyerekekhez.
Áll a Gyermek ott fönn, nagyon fáj a lelke,
Visszagondol régi, szelíd Betlehemre,
Betlehem utána komor Golgotára,
Nagypéntek után a víg föltámadásra…
S a legszebb fenyõt, mely örökzölden ott áll,
Kezébe ragadja, s gyémánt csillagoknál
Gyújtja gyertyáit meg, mint valaha régen
Csodaszervas arany lángját a regében.
És a szent, örök fát emelve magasra,
Pozsony, Kassa, Várad fölött lobogtatja,
Kolozsvár, Arad és Szabadka világol
Betlehemi fényben a karácsonyfától.
Vándorok a földön, pásztorok e tájon,
Ámulnak az égi csodaragyogáson,
Virrasztók, vigyázók ajkán zeng az ének:
Dicsõség magyarok örök Istenének!
Angyalok, mártírok, hitvallók felelnek:
Békesség e földön magyar embereknek!
(1921)