Az utóbbi 25 évben két magyarországnyi ember vándorolt el térségünkbõl
Irta: Posta Imre - Datum: 2016. August 10. 18:12:54
Na....! Lesz ebbõl még "vasalt függöny" vagy egy jó kis roló legalább, meg hazaterelés...ahogy megmondtam! Nehezen gyógyítható sebet ejtett a kelet-európai országokon a vasfüggöny lebontása. A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy az IMF szerint azóta húszmillió állampolgárukat veszítették el, és ez hét százalékkal lassította gazdasági felzárkózásukat.
Teljes hir

Kevesen gondoltak a vasfüggöny vagy a berlini fal lebontásának szabadságmámorában arra, hogy ez nem véget vet a kelet-európai országokat sújtó disszidálási hullámnak, hanem ellenkezõleg: a mostani ázsiai és afrikai migránsválságot jóval meghaladó mértékû exodus indul meg, melynek során 20 millió keleti hagyja el hazáját.

Az elmúlt 25 évben a nyugati kutatók azzal hûtötték a keleti kedélyeket, hogy egyszázaléknyi lakosságvesztés két százalékkal növeli kibocsátó ország GDP-jét a hazautalt pénzeknek köszönhetõen. Az IMF friss elemzésébõl az tûnik ki, hogy amit a Kelet nyert a vámon, elvesztette a réven. Összességében nemhogy nyereséget, hanem hét százalék GDP-kiesést okozott a két magyarországnyi kivándorló. Nemcsak azért, mert kiesett a képzésükre fordított összeg, elveszett a munkateljesítményük, de távozásuk növeli a szociális kiadásokat, az adókat, felértékeli az adott ország valutáját, emiatt lassítja az exportot, s a politikusokat az idõsek érdekképviselete felé fordítja.

De vajon vége az exodus hatásának? Vagy csak most jön a neheze? Részletek arról, hogy a magyar kormány milyen válaszokat ad a kihívásra, a Heti Válasz augusztus 11-i számában, mely SZERDÁTÓL a digitalstand.hu oldalon is megvásárolható.
Link