Bejelentkezés
Idézet egy olvasói levélbõl, mely tán nem is annyira magánügy
'Veled vagyunk lélekben, pontosan értem minden szavad, de nem reagálhatunk! Nagyon megbántam már a forradalmár létem,49 évesen be kell látnom, semmi értelme nem volt! Kiálltam olyan emberekért, akik nem érdemelték meg, elhitetették velem több esetben, mellém állnak...de amikor színt kellett volna vallaniuk csúnyán egyedül maradtam.A mai eszemmel mindent másképp tennék. Ebbõl a játszmából nyertesként nem tudunk kijönni, viszont megértettem Jézus tanítását - már ha élt valaha valahol egy tanító. Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa. És tényleg. Inkább maradtam volna tudatlan ostoba véglény, mint tudatos EMBER, aki látja, tudja, érzékeli miben is van. A tudás, vagy inkább a tapasztalás, nagy lelki teher.
Izrael és a kurdok lehetnek a nagy vesztesei az amerikaiak kivonulásának Szíriából
Majd a maci nyalogatya szépen a sebeiket! Lesz holokauszt is, meg minden, hogy legyen mire emlékezni! Szaúdiak se lesznek már ennyire hücpe zsidajok. Donald Trump váratlanul bejelentette, hogy kivonja az amerikai csapatokat Szíriából. Az Egyesült Államok elnöke döntésével azonban pont a térségbeli szövetségeseit, a kurdokat és Izraelt gyengítheti meg.Gyorgyovich Miklós: A magyarok kétharmada valamilyen szinten kötõdik a vallásossághoz
Na bammeg, szerintem 666%-a kötõdik valamelyik jujdejó-kamuvalláshoz, de igaz "keresztlény" ebben a zsidó-cigány mocskos világban magyarként elvétve ha akad. Mit meg nem tesznek, hogy "higgy" valamiben, ami megbukott már..., a magyarok istene meg...inkább hagyjuk! A Századvég által a magyarok vallásosságával összefüggésben elvégzett kutatás szerint egyáltalán nem igaz, hogy a magyarok jelentõs tömegei valláselhagyók lennének - mondta el a 888.hu-nak Gyorgyovich Miklós. A Századvég vezetõ elemzõje arra hívja fel a figyelmet, hogy a felmérések szerint a magyar lakosság 90 százalékát megkeresztelték vagy beavatták valamely egyházba és a magyar polgárok háromnegyede érzületi alapon is kötõdik valamelyik egyházhoz vagy valláshoz.Orbánnak riválisa akadt
Tényleg csak székletlazítónak és Gerry kedvéért! Na jó, Józsi kedvéért is és a hölgyektõl mélyen alázkodva pírral kérve elnézést a hírért, de van máshol is népgyógyász, kit "isten" hívott el és szabad fordításban, simicskásan csak "csodag.cinek" nevezhetnõk! Azt nem értem, hogy miért csak nõk az áldozatok? Férj-fijaknak nem hat ott? Elfogták a brazil csodadoktort, aki orális szexszel adta át gyógyító energiáit
Több száz nõ megerõszakolásával gyanúsítják azt a brazil férfit, aki csodadoktornak kiáltotta ki magát, és a világ minden tájáról érkeztek hozzá betegek.
Mint egy háború elõestéjén: hisztériakampány Kína ellen
Nemrég néztem két koreai 2018-as filmet. Berlinben is nyomultak és a moszad is belekeveredett, de nyakon lettek verve. Kínai szálka is futott...szóval Ázsia most szétrúgja a zsidógörények micsodáját. Persze mese az egész, de kommunikációban verik a tamtamot. Peking ellen koordinált és elképesztõ stílusú politikai- és médiakampány indult a vezetõ angolszász hatalmak részérõl. Szerdán a kínai elhárítás már a harmadik kanadai állampolgárt tartóztatta le és Peking még csak nem is hajlandó tárgyalni a sorsukról a kanadai hatóságokkal.A japánok óriási fegyverkezésbe kezdenek
Több katanát kell kovácsolni az expóra, mert lopják, mint a menórát! Japán ugyan kit akar megtámadni? Kínát? Vagy Kína ellen védekezik? Esetleg Izrael és Korea a konkurencia? Elfogadta a japán kormány pénteken a jövõ évre szóló védelmi költségvetés tervezetét, amely szerint a magas államadósság ellenére rekordmagasak lehetnek a katonai kiadások - jelentették helyi hírforrások, amelyek arról is írnak, hogy Japánban az észak-koreai és a kínai katonai erõtõl tartanak.
Csendben dobálják ki az orosz kémeket Magyarországról
Az megvan, hogy Magyarország csak egy elméleti kóhn-srtukcion? Kidobálni? Soha jobban nem pezsegtek!A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat az a titkosszolgálat, amelyik Magyarországon a katonai kémelhárítással is foglalkozik, és amelyik a Direkt36 információi szerint az elmúlt években titokban több orosz kémet is levadászott – az Orbán-kormány oroszbarát külpolitikája ellenére.
Álnemzeti daráló/ patkánylázadás 2.0
Mégsem mozog a Föld! Akiket elsodort a híráram, azoknak nincs mit mondanom. Az elõkészített programcsomag szerint most mutatkozik meg, mennyire nincs alternatívája a már jó ideje a demokrati-kusság köntösébe burkoltan regnáló cionista térnyerésnek. Az oldalak megszûntek a jobb és a bal ugyanaz a telavivi hadösvény. A zsidó bábok a színdarab homlokterébe kerültek, keveredve a csürhévé tett, ronggyá vált "néppel", magukkal rántva, akiket csak lehet, összemosta a határokat, demonstrálva, hogy a zsidó-cigány és az a pár nyomorult magyar "egy". Ehhez orbán-vajda-rabbi adja az alaphangot és soros-schwartz a kitartója, mestere neve alatt futtatott titkosszolgálati operáció a visszhangot. Logikailag úgy rakták össze az eseménylistát, hogy ne lehessen jó választ adni rá de érzelmileg mindenképpen elkötelezõdj! Akármelyik látszathordához csapódsz, vesztettél. Moszkva ezt jól kimókolta. Ha a fidesz-kdnp cionista zsidó konglomerátum mellé állsz, akkor nem vagy magyar, hanem hazaáruló, de ha a "sorosista-anarchista" zsidó bandával keveredsz, az ugyanolyan bukta, vagy most sokkal inkább bejgli? Ki tudja megõrizni a józan belátó képességét? Filmajánló: hová tartunk
Van itt egy új geroj-film a szovjet hõs tankosokról. Úgy lövi a tigriseket, hogy a leopárd is megirigyli. Klasszikus. Link Ez a másik geopolitikai téma. Tönkre vágott Föld, lánctalpakal széttaposott. Nyomi "emberiség" maradék. A fõváros London mindent eltakarít, de a Kínai Nagyfal ellenáll, aztán majdnem elesik, de mégsem és sok-sok utalás. A tömegpusztító Sity of London-t végül MED-USA állítja meg. A gyõztes kínaiak a feslett nyugatiak legjobbjait befogadják. Ajvé és córesz. LinkItt pillanatok alatt kirobbanhatna az európai háború - ezért van ekkora nyugalom
Csaba jól helyzetel, csak mindig kifeledi a szabadkõmûvesek, jezsuiták, háttérhatalmaskodók és persze a zsidók quotiensét, enélkül pedig smafu az egész. A nemzetiségi összetétel mellett a nemzetközi támogatottság mentén is három "tektonikus lemezre" osztható Bosznia - a nyugati, a török és az orosz befolyás ütközése miatt ugyan nagy a feszültség az országban, ez azonban paradox módon meglehetõs nyugalmat szül: a nagyhatalmak érdeke ugyanis pont az ütközõpont-jelleg miatt az, hogy stabil maradjon az ország. A vasárnapi választások elõtt a gazdaságilag egyébként elég gyatrán álló országban nem a szakpolitikák vannak elõtérben. Külpolitika szakértõnk, Káncz Csaba elemezte a helyzetet.Link
