Bejelentkezés
Mi lenne, ha hirtelen eltûnnének a zsidók? - A Gólem Színházról írt a New York Times
Azért én szeretném látni, hogy biztos lehessen, úgy eltûnnek, hogy onnan vissza már soha, de soha nehogytholokauszttúlélhessenek! A Gólem Színház új, Kiválasztottak címû elõadása kapcsán írt cikket a zsidó színházról az amerikai lap. A politikai kabarénak nevezett darab arról szól, mit csinálnának az emberek, ha hirtelen eltûnne az összes zsidó.'Halál a zsidókra' - kiáltotta a pittsurghi zsinagógában, majd tüzet nyitott, legalább nyolc halott
Allah akbar hitelesebb lenne, de ez is elég figyelemfelhívó. A híradót is ezzel kezdték. Mondjuk jelmondatnak sem rossz, de miért nem jutott ez eddig eszetekbe? A CBS Pittsburgh szerint legalább heten meghaltak, miután helyi idõ szerint délelõtt 10 óra körül egy férfi eddig ismeretlen okból betört, majd tüzet nyitott egy pittsburghi zsinagógában.Ébredj!
Most találtam a DVD-k selejtezése közben. Még 2009-es, de miért ne!Elõszó
Ezt a gyûjteményt egy kis gondolat ébresztõnek szánom. Olyan anyagokat és témákat gyûjtöttem össze az internetrõl, melyekkel – nem véletlenül – nem lehet találkozni a butító médiában, mert a Gyõzike-show megy éppen. Lesz itt történelem, magyarságtudat, globalizáció, vallás, összeesküvés-elmélet és sok egyéb érdekesség. Látszólag nagyon különbözõ a témák, de mind egy irányba mutatnak, mindegyik összefügg, és azt a célt szolgálják, hogy fel kell végre ébredniük az embereknek!
Bajban a haderõ: Orbán lassan kénytelen szólni, hogy az orosz katonák jöjjenek vissza
Csak nem kezdik már megérteni, vagy mégsem? Az 1956-os forradalom ünnepén mindig elõkerülnek a díszszázadok, a történelmi fegyverek. Ha kicsit a díszletek mögé nézünk, kiderül, hogy a helyzet nem lehetne kínosabb: a Magyar Honvédség fegyvereinek jó része még mindig szovjet technika, amelynek lecserélésére nincs pénz. Ezeket az oroszok újítják fel, és õk is képzik ki használatukra a magyarokat. Ami a 3-as metrónál is kellemetlen, az a honvédségnél egyenesen biztonsági kockázat lehet.Egy magyarországi zsidó származású férfi zsoldosai likvidálnak közel-keleti politikusokat
Amerikai zsoldosokat bérelt fel az Egyesült Arab Emírségek közel-keleti politikusok meggyilkolására – állítja egy a Buzzfeeden megjelent hosszú riport. A cikk szerint az akciókat a Spear Operations Group (SOG) bonyolította le, amelynek a vezetõje egy magyar-izraeli állampolgár. A SOG megjelenése a Közel-Keleten számos kérdést felvett, például azt, hogy mennyire legális az ilyen tevékenység és kié a felelõsség. Link

